A Budapesti Corvinus Egyetem ellen indított munkaügyi perem legutóbbi, február 17-i tárgyalásán három egyetemi vezetőt hallgatott meg a bíróság: Borbás Zsuzsanna jogi és beszerzési vezetőt, az egyetem korábbi munkajogi vezetőjét, Csentericsné Arnold Zsuzsannát, az egyetem jelenleg felmondási idejét töltő korábbi HR-vezetőjét és Zsóka Ágnes egyetemi tanárt, korábbi akadémiai fejlesztésekért felelős rektorhelyettest. Mindhárman aktív szerepet játszottak a közel másfél évvel ezelőtti elbocsátásomban.
Borbás Zsuzsanna munkajogi vezetőként segítette a Domahidi Ákos kancellár és Zsóka Ágnes rektorhelyettes által vezetett szabálytalansági eljárást, aminek lezárását követően az egyetem azonnali hatállyal megszüntette a munkaviszonyom. Az eljárást lezáró, Domahidi és Zsóka által jegyzett határozat részét képező, kifejezetten velem foglalkozó „kiegészítő megállapítás” azt állította, hogy megtagadtam az együttműködést az egyetemvezetéssel, amikor nem küldtem el a kancellár által kért emaileket, valamint tiszteletlen hangot ütöttem meg az erről szóló levelezés során. Erre a két állításra hivatkozva bocsátott el az állásomból 2023. október 24-én Major Klára intézetvezető és Szabó Lajos megbízott rektor. A felmondólevelemet HR-vezetőként Csentericsné Arnold Zsuzsanna ellenjegyezte. Érdekesség, hogy Csentericsnéhez és Zsóka Ágneshez hasonlóan ma már Domahidi sem tölt be vezető tisztséget a Corvinuson. LinkedIn profilja szerint 2025 januárjától az egyetemet fenntartó alapítvány Hernádi Zsolt Mol elnök-vezérigazgató által irányított kuratóriumának tanácsadójaként dolgozik.
*
Borbás Zsuzsanna az előző tárgyalásokon meghallgatott egyetemi vezetőkhöz hasonlóan azt állította a tanúvallomásában, hogy nem működtem együtt a szabálytalansági eljárással, mivel nem teljesítettem a velem szemben többször megfogalmazott kancellári igényt, hogy küldjem el a 2023. februárjában általam kezdeményezett egyetemi etikai eljárások középpontjában álló mikroökonómia kurzus koordinátorával váltott, a szabálytalansági eljárási meghallgatásomon általam felolvasott két emailt. Borbás saját bevallása szerint szorosan figyelemmel kísérte a kancellárral folytatott levelezésemet (ezen a szabálytalansági eljárás résztvevőjeként ő is szerepelt másolati példányban), és nem tapasztalta, hogy annak során félreértettük volna egymást. A kancellár követelése egyértelmű volt, én nem tettem neki eleget, tehát nem működtem együtt az eljárással – állította Borbás.
A valóságban a következő történt. Először szeptember 29-én kaptam emailt Domahiditől azzal, hogy küldjem meg neki és „a vizsgálatban eljáró döntéshozóknak” a közel egy hónappal korábbi szabálytalansági eljárási meghallgatásomon általam idézett emaileket, amelyeket a tantárgy koordinátorral váltottam, miután megkeresett minket az etikai eljárásokban érintett hallgató a vizsgázási igényével. Furcsa módon mindjárt két emailt is kaptam a kancellártól, mivel az első „szerkesztési hibát tartalmazott.” Ez egy pénteki napon történt, gondoltam, két munkanapon belül válaszolok neki, nem különösebben sürgős esetekben ez volt az általános egyetemi norma. A kancellár azonban nem várta meg a válaszomat, és kedd reggel újabb levelet írt, azzal, hogy az emaileket legkésőbb szerdán, október 4-én déli 12 óráig küldjem át. Erre kedden, október 3-án este a következő választ küldtem neki, másolati példányban Szabó Lajos megbízott rektort, Anthony Radev egyetemi elnököt és Major Klára intézetvezetőt is szerepeltetve a címzettek között:
„Tisztelt Kancellár úr, kedves Ákos,
Ismételt megkeresése meglepett. Nem világos számomra, hogy miért van szüksége a kollégáimmal folytatott emailváltásra, és azt milyen jogszabályi alapon kéri tőlem. Ahogyan azt a szóbeli meghallgatásomkor jeleztem, az egész vizsgálattal szemben súlyos fenntartásaim vannak. Az a benyomásom, hogy ez egy alibi vizsgálat: arra való, hogy az egyetem az etikai vizsgálat során kiderült, rendkívül súlyos visszaélésekkel való érdemi szembenézés helyett egy másik, a felelősségek szétkenésére alkalmas vizsgálatot folytasson. Ennek az Önök által most folytatott vizsgálatnak nem világosak a lehetséges következményei, és ezzel kapcsolatban mindeddig nem adott számomra világos és megnyugtató választ sem Ön, sem a kollégái.
Továbbra is rendkívül problémásnak tartom, hogy az általános rektorhelyettes által júniusban kezdeményezett vizsgálatot most, a következő tanévben folytatják le. Ez a körülmény eleve kizárja, hogy a vizsgálat esetleges tanulságait ésszerű határidőn belül, a következő (jelenleg zajló) tanév vonatkozásában lehessen hasznosítani. Ez erősíti azt a gyanúmat, hogy az Önök által folytatott vizsgálat nem az egyetemi működés javítását célozza, hanem a felelősségek szétkenését.
Önöknek, akik olvasták az etikai vizsgálatok anyagait, tudniuk kell, hogy azokban rendkívül súlyos, a bűncselekmények gyanúját felvető egyetemvezetési hibákról és hiányosságokról van szó. Azt is tudniuk kell, hogy mindezt nem lehetséges a végtelenségig titokban tartani, mivel az egyetem vezetői közszereplők, akiknek el kell számolniuk a cselekedeteikkel mind az egyetemi, mind a társadalmi közvélemény előtt. Az egyetemvezetés ehhez képest a homokba dugott fej politikáját követi, ami súlyosan veszélyezteti az egyetem érdekeit, mivel aláássa az egyetem szakmai és erkölcsi tekintélyét.
Mindaddig, amíg az egyetemvezetés mindezzel nem néz szembe, és nem adresszálja érdemben az etikai vizsgálatokban érintett egyetemi vezetők felelősségének kérdését, nehéz jóhiszeműnek tekinteni bármilyen, az etikai vizsgálatok által érintett cselekménysorozatra vonatkozó másik vizsgálatot.
Üdvözlettel,
Ádám Zoltán”
Ezt a válaszlevelet a kancellár által küldött, email-bekérő levéllel együtt megosztottam az egyetemi szakszervezet Facebook-csoportjában, hogy a szakszervezeti kollégáim is értesüljenek róla. Másnap, október 4-én délelőtt megkérdeztem a tárgy koordinátor kollégámat, Vyacheslav Arbuzovot, hogy elfogadható-e számára, hogy átküldöm a levelezésünket a kancellárnak. Ezt azért kérdeztem, mert a levelezésünk több emailváltást tartalmazott, nemcsak azokat, amiket a meghallgatásomon felolvastam. Úgy értelmeztem a kancellár kérését, hogy valamennyi, az érintett hallgató ügyéhez kapcsolódó emailt szeretné megkapni, és úgy gondoltam, hogy ezeket csak akkor szabad átküldenem neki, ha a kollégám is beleegyezik.
Miután a tantárgy koordinátor kollégám ehhez hozzájárult, határidőre átküldtem Domahidinek az általam a kérése alapján azonosított emaileket. Ez az emailfolyam Vyacheslav Arbuzovtól és Major Klára intézetvezetőtől is tartalmazott emaileket, mivel nemcsak a hallgató kérésére adandó választ beszéltük meg egymással, hanem a hallgató édesanyjának egyetemi látogatását is. Az a két email azonban, amit a kollégámmal közvetlenül a hallgató kérésének beérkezése után váltottam, pont nem szerepelt benne. Ezt nem vettem észre és nem is tudtam róla egészen október 24-ig, az azonnali elbocsátásom napjáig, amikor Vyacheslav Arbuzov az elbocsátásom után bejött a szobámba megbeszélni a történteket. Tőle tudtam meg, hogy a kancellár tőle is bekérte az általam felolvasott emaileket, és azok valóban nem szerepeltek az általam a kancellárnak október 4-én elküldött levélfolyamban.
Ez valóban az én tévedésem volt, de nem volt benne semmilyen szándékosság. Mint kiderült, az egyetemi emailrendszerben használt Outlook applikáció két külön emailszálra bontotta a hallgatói kérés nyomán általunk oktatók által váltott emaileket. A két emailszálnak ugyanaz volt az „eredő emailje”: a hallgató által nekem elküldött levél. A kancellár kérésének teljesítésekor, október 4-én, nem állt rendelkezésemre a szeptember 6-i szabálytalansági eljárási meghallgatásom jegyzőkönyve, ezért emlékezetből dolgoztam, és igyekeztem a kancellárnak az általunk, oktatók által az ügyről folytatott levelezés legteljesebb képét adó emailfolyamot megküldeni. Ezért küldtem meg neki a levélfolyam részeként azt az emailt is, amit a főnököm, Major Klára írt az ügyről, és amiben az egyetértéséről biztosított. Az intézetvezető azt írta, hogy nagyon sajnálja, hogy keresztül kellett mennem ezen az egészen, és egyetért az általam a hallgatónak írt válaszemaillel és a hallgató édesanyjának adott válaszommal. Arra kért továbbá, hogy ha legközelebb hasonló helyzetbe kerülök, vagy ha a hallgató édesanyja ismét zaklatna az egyetemen, jelezzem neki. Végül, arról biztosított, hogy nem vagyok egyedül ebben az ügyben. Végigolvasva az ügyben váltott emaileket, nyilván úgy gondoltam, nem árt, ha a kancellár erről a főnököm által írt levélről is értesül, valószínűleg ezért is választottam ezt az emailszálat.
A szabálytalansági eljárási meghallgatásom jegyzőkönyvét csak másnap, október 5-én 17:05-kor küldte meg nekem Borbás Zsuzsanna, egy nappal a kancellár által adott utolsó, október 6. 18:00 órai határidő előtt. Ekkor azonban már nem volt időm vele érdemben foglalkozni, mert 6-án négyszer másfél órát tanítottam, és azokra kellett készülnöm. Ezért a kancellárral folytatott levelezésben nem sokra mentem vele. Azt gondoltam, hogy később, ha több időm lesz, majd részletesen áttanulmányozom, és jelzem, ha valami kifogásom van vele szemben.
Domahidi október 5-én reggel válaszolt az előző napi emailemre, amiben továbbítottam neki a kollégáimmal folytatott levélváltást. Azt írta, hogy sajnálattal vette tudomásul, hogy a másodszori kérése ellenére sem küldtem meg neki a kért emaileket. A leveléből úgy tűnt, hogy a kancellár egyszerűen nem vette észre az általam továbbított emaileket. Azokra egyáltalán nem reagált, miközben a „válaszüzenetemre tekintettel” ismertette velem a szabálytalansági eljárás jogi kontextusát. Az a „válaszüzenet” azonban, amire Domahidi válaszolt, nyilvánvalóan a két nappal korábban, október 3-án elküldött levelem volt, nem a kollégáimmal váltott emaileket tartalmazó október 4-i levél. Ezért október 5-én koradélután ezt írtam Domahidinek:
“Tisztelt Kancellár úr, kedves Ákos!
Az Ön levelei, úgy látszik, mindig hordoznak magukban nemvárt elemeket, meglepő fordulatokat. Ilyen, számomra meglepő fordulat, hogy Ön az egyetem kancellárjaként, mint az egyetem képviselője, engem, az akadémiai szervezet tagját, bármire utasíthat. Erről eddig nem volt tudomásom. Úgy gondolom, hogy ha valamilyen oknál fogva Ön ezt szükségesnek tartja – feltételezem, hogy erre korlátozott keretek közt, az Ön által folytatott vizsgálat kontextusában van módja – arról érdemes tájékoztatnia a velem szemben a munkáltatói jogokat gyakorló egyetemi vezetőt, az adott esetben Dr. Major Klárát, akit ennek érdekében be is teszek ennek a levélnek a címzettjei közé, másolati példányban.
Másrészt, szeretném felhívni a figyelmét, hogy az Ön által kért levélváltást tegnap 11.59-kor (vagyis az Ön által szabott határidőt betartva) küldtem át Önnek és kollégáinak. Erről nyilván Önnek is van tudomása, mivel a levélváltást tartalmazó, általam Önnek és kollégáinak elküldött levélre válaszolva küldte meg nekem a ma reggeli emailjét. Ebben az esetben viszont nem világos, hogy miért állítja a mai levelében, hogy nem tettem eleget a kérésüknek, és nem bocsátottam rendelkezésükre az email váltást.
Végül, szeretném jelezni, hogy a szabálytalansági vizsgálattal kapcsolatban nem sikerült eloszlatnia a fenntartásaimat. Mindaz, amit ír, akkor volna hiteles, ha erre a vizsgálatra hónapokkal ezelőtt, az idei tanév megkezdése előtt került volna sor, és ha a vizsgálat ténye és eredményei az egész egyetemi közösség előtt nyilvánosak volnának. Ebben az esetben valóban hasznosulhatnának a vizsgálat következtetései az egyetem számára. Ehhez azonban nyílt és őszinte kommunikációra volna szükség az Önök és az egész egyetemi vezetés részéről, mind az általam kezdeményezett etikai eljárásokkal kapcsolatban, mind a hozzájuk kapcsolódó egyéb vizsgálatok terén.
Üdvözlettel,
Ádám Zoltán”
Erre a levélre Domahidi másnap, október 6-án 14:12-kor válaszolt, és szó szerint azt írta, hogy „levélváltásainkból úgy tűnik félreértés van közöttünk a bekért levelezés vonatkozásában.” A kancellár ebben a levelében már elismerte, hogy október 4-én emaileket küldtem neki („regisztráltuk az átküldött levelezést”), de hozzátette, hogy az nem a meghallgatásomon idézett teljes levelezés volt, és továbbra is azt kérte, hogy küldjem meg neki az általam a meghallgatásomon felolvasott emaileket teljes terjedelmükben. Ennek határidőjéül aznap délután négy órát szabott. Erre a következő válaszüzenetet küldtem október 6-án 15:16-kor:
„Tisztelt Kancellár úr, kedves Ákos,
Tanítok ma 5-ig (most csak azért írok mert épp szünet van), úgyhogy ma 4-ig biztos nem tudok már mást átküldeni. De őszintén szólva nem is pontosan értem, hogy mire gondolsz. Nálam tudtommal nincs más, a kollégáimmal folytatott levelezés, ami az adott helyzetre reagál. Ha kicsit pontosabban meg tudod jelölni, hogy mire gondolsz, a hétvégén szívesen utánanézek.
Üdv,
Zoltán”
Erre az emailre Domahidi 16:07-kor válaszolt, szóra sem méltatva a javaslatomat, hogy a hétvégén, nyugodt körülmények között nézhessek utána az általa keresett leveleknek. Az általa adott új határidő aznap este 6 óra volt – miközben a levelemből tudta, hogy 5-ig tanítok, és azzal is tisztában volt, hogy péntek van, amikor nem szokás aznap este 6 órai határidőt szabva feladatot kiadni az egyetemen. Mi tagadás, amikor elolvastam az emailjét az óráim után, nem lettem tőle vidám és felszabadult. Visszamentem az egyetemi irodámba, leültem a gépem elé négyszer kilencven perc tanítás után, az egész heti munka fáradtságával és az egyetemvezetéssel hónapok óta folytatott vita feszültségével együtt, és megpróbáltam rájönni, hogy mit akar tőlem Domahidi. Nem sikerült. Nem vettem észre, hogy az általam szerdán átküldött levélfolyamban nem szerepelt a két, a szabálytalansági eljárási meghallgatásomon felolvasott email. Másik kettő, a meghallgatásomon ugyancsak felolvasott email benne volt, köztük a két emailfolyam közös „eredő emailje”, amit az etikai eljárásokban érintett hallgató küldött nekem, de a kancellár által kért kettő pont nem. Három perccel a hatórai határidő lejárta előtt, 17:57-kor ezt írtam Domahidinek:
“Tisztelt Kancellár úr, kedves Ákos!
Megnéztem a Zsuzsi által átküldött jegyzőkönyvet a meghallgatásomról. (Köszönöm Zsuzsi, még nem volt időm az egészet részletesen elolvasni, ha lesz módosítási kérésem, megjegyzésem, jelzem.) Az általam a meghallgatáson felolvasott emailek pontosan ugyanazok, amelyeket október 4-én 11.59-kor továbbítottam Nektek. Szövegszerűen, szóról szóra egyezik a jegyzőkönyv azzal, ami az október 4-én továbbított emailekben áll. Ha ennek megvizsgálásához szükséged van rám, szólj nyugodtan, szívesen megmutatom személyesen.
Addig is köszönöm, hogy pénteken 5 és 6 között, négyszer 90 perc tanítás után ezzel foglalkozhattam. Nyilván fontos volt a vizsgálat számára. Ha esetleg van valamilyen szombat hajnali vagy vasárnap esti határidős feladatom is, kérlek jelezd.
Üdvözlettel,
ÁZ”
Domahiditől nem jött többet válasz, az egyetemvezetés két és fél héttel később, az azonnali hatályú elbocsátásomkor kommunikált velem legközelebb. Sem a közvetlen főnököm, Major Klára, sem az egyetem HR-vezetője, Csentericsné Arnold Zsuzsanna, sem a munkajogi vezető, Borbás Zsuzsanna (az utóbbi kettővel érdekképviseleti vezetőként voltam rendszeres munkakapcsolatban) nem tartotta fontosnak addig bármit közölni velem.
Csentericsné Arnold Zsuzsanna tanúvallomásában azt mondta, hogy HR-vezetőként támogatta Major Klárát a velem kapcsolatos döntésének meghozatalában. Elmondta, hogy Major szerint a magatartásom nem volt összeegyeztethető a kollegialitás és a tisztelet alapelvei által meghatározott szervezeti kultúrával, és ezért a legsúlyosabb munkajogi szankciót tartotta velem szemben alkalmazandónak, amivel Csentericsné és Borbás is egyetértettek. Csentericsné szerint súlyos következményei lettek volna, ha az egyetem másként dönt: az a veszély fenyegetett volna, hogy elfogadottá válik a kommunikációs stílusom, és az egyetemi munkatársak a továbbiakban nem hajtják végre a vezetői utasításokat. Csentericsné szerint az elbocsátásomkor, amin Major Klára kérésére maga is részt vett, heves érzelmekkel és oda nem illő magatartással igyekeztem megnehezíteni a helyzetet. Állítása szerint sértegettem őt, de hogy pontosan mivel, arra nem emlékezett. Talán azért, mert én sem emlékszem ilyen sértésekre.
Zsóka Ágnes volt rektorhelyettes tanúvallomása szerint minden rendben volt a részvételével zajló szabálytalansági eljárásban és a velem kapcsolatos egyetemi intézkedésekkel. Semmi furcsát nem talált abban, hogy a szeptember 6-i meghallgatásom jegyzőkönyvét október 5-én, a kétszeresen meghosszabbított határidejű szabálytalansági eljárás lezárása előtt egy nappal kaptam meg, jóval azután, hogy Domahidi a meghallgatásomon idézett két email átküldésére kért. Az is rendben volt szerinte, hogy a kancellár nem válaszolt érdemben a határidő hétvégi meghosszabbítására tett javaslatomra: a határidő két órával való kitolása szerinte megfelelő válasz volt az adott helyzetben.
*
Az egyetem által meghallgatni javasolt tanúk – volt és jelenlegi egyetemi vezetők – kivétel nélkül ugyanazt a narratívát képviselték a bíróság előtt. Röviden azt, hogy a megbízott rektor bejelentése nyomán szabálytalansági eljárást folytató kancellár és rektorhelyettes az egyetemi működés javítását célzó vizsgálatot végzett, amit akadályoztam a kancellár által kért két email át nem küldésével, és megengedhetetlen hangot használtam vele szemben a levelezésünkben. Mostanáig azt fejtegettem, hogy miért hamis ez az érvelés. Végül annyit szeretnék még hozzátenni, hogy a történtek közvetlen előzménye az általam kezdeményezett etikai eljárások abszurd jogi érvelésen alapuló, az egyetemvezetők etikai felelősségét eltussoló lezárása volt. A közvetett előzmény pedig az, hogy a 2019-ben megkezdett egyetemi átalakulás során radikálisan megváltozott az egyetemirányítás modellje. Az egész egyetem egy szigorúan felülről vezérelt hierarchiába szerveződött, amin belül mindenki a felettese jóváhagyásával hozhatott csak érdemi döntéseket, miközben a demokratikusan választott, alulról szerveződő egyetemi testületek vagy megszűntek (mint a kari tanácsok), vagy az egyetemvezetés közvetlen ellenőrzése alá kerültek (mint a szenátus).
Az egyetem az átalakulás következtében lényegében egy vállalattá vált: a Mol-csoport tagjává, egyre inkább átvéve annak szervezeti kultúráját és működési szabályait. Az egyetemet irányító Anthony Radev elnök – a Mol és a WizzAir igazgatósági tagja, a McKinsey tanácsadó cég budapesti irodájának egykori vezetője – pedig az egyetem teljhatalmú urává lépett elő. Országlásának leghírhedtebb mozzanata az volt, amikor egy, a saját intézetének értekezletén hozzá kérdésekkel forduló, az egyetemi működést bíráló kollégámat az értekezlet végeztével a könyökével viccesen oldalba vágta, majd kedélyesen hozzátette: „nem muszáj itt dolgozni, bazdmeg!” Ez az ember vezette 2019-2024 között a Budapesti Corvinus Egyetemet. Azok pedig, akik lassan de biztosan a járomszíjába hajtották az egész intézményt, felszámoltak minden alulról szerveződő ellenállást és megszüntették az autonóm akadémiai működés utolsó intézményi biztosítékait, miután érdekképviseleti vezetőként és az etikai eljárások bejelentőjeként is jeleztem, hogy nem fogadom el az így kialakult egyetemi viszonyokat, rendkívüli felmondással távolítottak el az állásomból. Rendes felmondással ugyanis nem tudtak volna, mivel attól megvédett a szakszervezet.
*
Hétfőn, március 10-én három általunk javasolt tanút, Vyacheslav Arbuzov adjunktust, az etikai eljárásokban érintett mikroökonómia tárgy koordinátorát, Kerényi Péter adjunktust, az egyetemi szakszervezet vezetőségi tagját és Dunavölgyi Mária adjunktust, a Corvinus Alkalmazotti Tanács elnökét hallgatja meg a bíróság. Azt remélem, hogy ez esélyt ad majd rá, hogy ne kizárólag az egyetemvezetés szempontjából értékelődjenek a történtek, és hogy a munkavállalókat képviselő egykori kollégáim is elmondhassák a véleményüket az egyetemi viszonyokról és egy magamfajta érdekképviseleti vezető helyzetéről. A negyedik hétfői tanú Sopronyi Tibor, az egyetem informatikai vezetője lesz, akit az egyetemi fél javaslatára hallgat majd meg a bíróság. Érdeklődéssel várom a tanúvallomásaikat.
